A Vérző Hold Stúdió honlapja
Munkáink
 
Kellékosztály

Kellékek, eszközök, maszkok készítése nem csak filmesek számára. Bővebb információhoz kattintson ide.

 

 
Menü
 
Megbízóink

Eb-Training Team

Vérbrothers

Headhunters Kiskunhalas Airsoft Team

Sun City Pictures (Szeged)

 
Interjúk
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Baaadmovies - Árnyékküszöb

Sorter és BlackSheep (Baaadmovies - Rossz filmek) Árnyékküszöb kritikája:

Sorter:

Na, megnéztem az Árnyékküszöböt.

Először azt mondom, ami nem tetszett. Mint már korábban írtam, a párbeszédek hiteltelenek voltak szinte végig. Derék dolog, hogy igyekeztetek választékosan, káromkodást nélkülözve beszélni, de sajnos ez a realitás rovására ment. Kicsit sokszor fordult elő az is, hogy egy adott jeleneteben belül csak zenét hallunk, és ezek egy kicsit túl voltak húzva, bár ez nem volt annyira idegesítő (hogy miért, azt majd lentebb leírom). Rosszul sikerült jelenetek szerintem nem voltak, de akadt néhány, ami számomra nem volt egészen érthető. Például, mikor a Sámán énekel a tűz körül, de a favágó szerepe sem volt egészen tiszta, ahogyan a befejezés is kicsit zavaros lett. A történet is kicsit hosszabbra nyúlt a kelleténél.

De nehogy azt hidd, hogy ezzel be is fejeztem! Mert azt tudnod kell, hogy nekem tetszett a film. Ami nagyon de nagyon bejött, hogy rendkívül erős, zord hangulata volt, amit végig meg tudott tartania (külön elismerés, amiért nem erőltettétek a humort). A színészkedés kapcsán is kellemesen csalódtam. Szerintem a legtöbben nagyjából jól elvégeztétek a feladatot. Külön elismerést küldök a Józsi nevű karakter megtestesítőjének. Fentebb írtam, hogy sok olyan jelenet volt, ahol csak zenét hallottunk. Ezek csakis azért működtek, mert a zenék nagyon is jók voltak. A stáblista alatt lévőt azóta számtalanszor meghallgattam. Igazán emlékezetes jelenetek is akadtak. Például, mikor a Sámán elforgatja a gombokat a tükrön, vagy mikor a főszereplők észreveszik, hogy mit írt Laci a füzetébe. Annál a jelenetnél pedig, mikor a főszereplők megtudják, hogy SPOILER, nem tudom miért, de tiszta libabőr lettem.

Szóval végeredményben tetszett a film. Jó látni, hogy egy kis költségvetésű, amatőr próbálkozás simán maga mögé utasít jó néhány magyar "szuperprodukciót".
Személyes értékelésem: 70%

Szerintem próbálkozzatok még ezzel, mert van tehetségetek hozzá. BlackSheep még nem látta, de hamarosan megnézi, és ő is leírja majd a véleményét.

További minden jót: Sorter

 

BlackSheep

Hello!

Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, de végre sikerült megnéznem nekem is az Árnyékküszöböt. Írtad, hogy az őszinte véleményünkre vagy kíváncsi, és Sorter már le is írta az övét anno, és igazán az enyém se nagyon különbözik az övétől.
A film jó, de elég sok hibája van. A legnagyobb szerintem az, hogy hosszú, és nagyon lassú. Ezt a történetet bő másfél órába sűrítve sokkal jobban be lehetett volna mutatni, kár volt ennyire túlhúzni. Rengeteg fölösleges jelenet volt benne, vagy fontos részek voltak iszonyatosan sokáig húzva (a kántálás a tábortűznél, vagy amikor átkutatjátok a romos épületet), és ez sajnos sokat rontott a filmen.
Aztán ugye a hang és a kép, de ezt igazán nem akarom hibaként felróni, hiszen ez egy amatőr film. Az utólagos szinkron nem mindig sikerült tökéletesen, de azért az esetek többségében jó lett.
Aztán még egy dolog volt, ami kicsit zavart, mégpedig a nyelvezet. Azzal egyetértek, hogy egy filmnél fontos, hogy normálisan el legyen magyarázva minden, és hogy ne mindig ugyanazt a kéttucat szót hallgassuk, de azért ennyire választékosan sem jó ötlet szerintem, mert így teljesen hiteltelenné válik az egész. Ha fogtok még próbálkozni filmezéssel, akkor erre nagyon figyeljetek oda, hogy hiteles legyen a szöveg, ami a szereplők szájából elhangzik, mert néha elég zavaró ez a választékosság.
A sztori szerintem nem volt rossz, de a végén kicsit összecsaptátok a dolgot, ezt sajnáltam, de egyébként semmi baj nem volt vele. A zeneválasztás is érdekes volt, a lassú zenék eszméletlen jók voltak, viszont sokszor a gitár nem passzolt a hangulathoz, és túl sokszor is hangzott el ugyanaz a dallam. Ezáltal még monotonabbá vált sokszor a film.
Na de nem fanyalgok, inkább leírom a jó dolgokat is. A hangulatteremtés csillagos ötös! Egyszerűen baromi jó ez a sajátos atmoszféra, amit összehoztatok a filmhez.
Aztán ami a legnagyobb pozitívum, hogy a szereplők egytől egyig nagyon szimpatikusak voltak, értettem, mit miért csinálnak, logikusak voltak a cselekedetek (a végén már volt egy-két furcsaság, de hát ez még belefér), és a színészi teljesítmény szerintem mindenkinél nagyon jó!
Van egy-két baromi jó jelenet, amik nagyon tetszettek, például a kártyaolvasós rész, vagy amikor beszélgettek a poltergeistról. Az abszolút csúcspontja a filmnek az a rész viszont, amikor az egyik szereplő (sajnos nem emlékszem a nevére) bemegy egy kávézóba, és a két srác, akit megkérdez, nem akar válaszolni. Na, az egy nagyon hiteles jelenet volt szerintem!
Az is tetszett, hogy nem akartatok mindenáron humort beleerőltetni, látszik, hogy komolyan vettétek, így én is komolyan tudtam venni.
Ja, és a vizuális trükkök is nagyon tetszettek. Látszik, hogy kreatívan gondolkodtatok!

Szóval, végülis nagyjából ugyanazt tudom leírni, amit Sorter kollegám korábban: vannak hibái az Árnyékküszöbnek, de ezek szinte mind abból adódnak, hogy nem vagytok profi filmesek. Viszont brahiból összedobott filmként nézve ez egy baromi színvonalas munka!
Egyszóval szerintem megérné még próbálkoznotok a filmezéssel, mert szívesen megnéznék még egy-két darabot tőletek!

Üdv!
BlackSheep

 

baaadmovies.blog.hu/

 
Hirdetések

szexpartner , budapest escort , eroticmassage , sexpartner , szextarskereso lanyok

 
Rólunk


A Vérző Hold egy kiskunhalasi filmes csapat, amely saját, szórakoztatás céljából készült munkái mellett kisfilmek, videoklipek készítését, rendezvények rögzítését, rögzített anyag feldolgozását, vagy filmezéstől függetlenül kellékek, sminkek, maszkok, mozgó díszletek és eszközök készítését vállalja, elsősorban Bács-Kiskun megyében, Szegeden, és Budapesten, de postázható terméket bárhova küldünk. (Hiteles művér, mechanikus eszközök, gumimaszkok, stb.) cím:  verzohold@citromail.hu

Tovább a kellékosztályra>>

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.